A történet ott kezdődik, hogy hét éve vagyunk együtt a barátommal, és ez idő alatt rengeteg sorozatot és filmet néztünk meg együtt, de egyre nehezebb kiválasztani, mire essen a következő választásunk.
A megoldás: rendeltünk az évfordulónkra egy posztert, amin 100 lekaparható rubrikából választhatunk filmet - probléma megoldva! Többnyire klasszikus "mindenkinek látnia kell" filmekről van szó, de van a válogatásban viszonylag új, blockbuster típusú film is.
Mi úgy döntöttünk, heti 1x ülünk neki a bakancslistás filmeknek, egyikünk az oszlop, másikunk a sor számát adja meg és bármi legyen is a mezőnkön, mindenképp megnézzük. A teljes élmény érdekében a filmet egyben, megszakítás nélkül nézzük és közben nem lehet telefonozni. A gyűjteményünk első darabja az A hét szamuráj volt, 1954-ből, Akira Kuroszavától.
Az A hét szamuráj egy olyan klasszikus, ami például az A hét mesterlövész alapjául is szolgált, de a történelmi filmektől az akciófilmeken át az animékig sok műfaj alkotóját megihlette.
Amikor rákerestünk a filmre, nyugtáztuk, hogy ez csak másfél óra - az videán ugyanis fenn van magyarul - aztán amikor az eredeti szinkron miatt letöltöttük a japán verziót, konstatáltuk, hogy ez bizony 3 és fél óra. Rá kellett készülni az élményre: jól behűtött ital, kényelmes ülőhely és látószögön kívülre helyezett telefon az alap.

Szóval a filmről:
A történet helyszíne egy középkori japán falu, melynek lakói banditák támadásától rettegnek és elhatározzák, hogy szamurájokat fogadnak fel, hogy megvédjék magukat a fosztogatástól. Végigkövetjük, hogyan áll össze a hét szamuráj, hogyan készülnek fel a falu megvédésére és miként csapnak össze a banditákkal. A sztori eleve érdekes és társadalmi kérdéseket is boncolgat, például az egyén és a csoport érdekéről, arról, hogy meghatároz-e a származásunk, vagy hogy mik az igazán jó vezető ismérvei.
Ami a film igazi erőssége, az a karakterábrázolás: olyan archetípusok jelennek meg, mint a bölcs mester, az odaadó, de gyermekien naiv tanítvány, vagy a zord külső mögött rejtőzködő csupaszív vadóc. Bármilyen sokszor láttam is ezeket a karaktereket más filmekben, tökéletesen működik a formula. Mindenki bejárja a maga útját és közben hozzátesz valamit a történet egészéhez. A poénok működnek, a színészi játék remek és a történet pátoszát jól ellensúlyozza fizikai humor.

Ki kell térnem néhány olyan dologra, ami engem meglepett: ilyen sok férfi feneket filmen még nem láttam és valahogy olyan furcsa volt egy-egy tragikus jelenet fókuszpontjában látni pucér hátsót, hogy nem tudtam hova tenni. Ezenkívül valahogy hiányoltam a látványvilágot, mert az volt a fejemben Kuroszaváról, hogy a felvételei művésziek és (a korszakban) újítóak - ehhez képest a jellegzetes megvilágítás és hagyományos beállítások jellemezték a film képi világát.
Összességében élveztem a filmet, a hossza ellenére nem találtam unalmasnak, sőt, örültem, hogy nem tudom a végét, mert tényleg izgalmas volt a karaktereket végigkövetni. A régi filmek iránt érdeklődőknek érdemes megnézni, aki viszont nem bírja a klasszikusokat, nem gondolom, hogy talál az A hét szamurájban kedvére valót.
Az én pontszámom: 6,5/10
Bence pontszáma: 9/10