A Schindler listája volt a következő film, amit a kaparós listáról néztünk. Nekem nagyjából a 3. alkalom volt, hogy végignéztem ezt a filmet, és a véleményem azóta sem változott róla: kevés olyan holokausztfilmet ismerek, ami egyszerre tud szórakoztató lenni és megrázó, de ez ilyen.

Ami ezt a filmnézős alkalmat illeti, egy kicsit megijedtem, hogy egy ilyen depresszív témájú filmet sikerült kiválasztanom egy mozizós estéhez. Aztán amikor elkezdtük nézni, rögtön el is felejtettem a fenntartásaimat, mert a cselekmény pörgése, a karakterek és a tökéletesen kiegyensúlyozott tónus mindvégig lekötötte a figyelmem. A színészek közül természetesen Ralph Fiennes félelmetes Goethje viszi a pálmát, de minden színész, még a gyerekek is remekeltek.

Amikor a holokauszt témájú médiatartalmakról beszélünk, egyre kevésbé marginálisak azok a hangok, akik (előítéletektől nem mentesen) túltoltnak, túljátszottnak tartják az ilyen művek díjazását és az azokat övező figyelmet. Ilyenkor mindig az egyik tanárom mondata jut eszembe, aki vallotta, hogy hiába ismerjük mi a tényeket és láttunk tucatnyi beszámolót a történtekről, az új, most felnövő generációk élménye az, amit mi átadunk belőle. Szóval ha nekünk a Schindler listája klasszikus is, rengetegen nem ismerik.

Szokás ebben a témában (is) manapságozni, amit én nem szeretek, de tény, hogy a közbeszédben iszonyú alacsony a színvonal, a mindent átitató antiszemitizmus pedig nemcsak a közbeszédben aggasztó. A Schindler listáját nyilván nem az a holokamuzó közönség fogja megnézni, de talán most, hogy a Netflixen is fenn van a felújított változat, nem harapnak rá erre a retorikára azok, akik megnézik.

Az én pontszámom: 10/9

Bence pontszáma: 10/8