★★★★★

A legtöbb filmrajongó tudja, hogy ha az ember minőségi horrort szeretne nézni, akkor a kelet-ázsiai országok filmjeit érdemes keresni. Amióta a 2000-es évek elején felfedezte magának a világ a viszonylag alacsony költségvetésű, horror és pszicho-thriller közt félúton levő japán filmeket (pl.: A kör, A harag, Meghallgatás), egyre nagyobb réteghez jut el ez a műfaj és egyre kevesebben tartják devianciának a horrorfogyasztást.

Én személyszerint nagyon örülök annak, hogy most már teljesen a fősodor része a pszicho-horror, vagyis az a fajta film, amiben nem a közvetlen veszélytől (darabolós gyilkos, szörny, életre kelt baba stb.) rettegünk, hanem az emberi természet kiismerhetetlensége és a fojtogató atmoszféra adja az izgalom és a szorongás furcsán bizsergető érzését, ami aztán még napokig nem enged el. Kevés ilyen filmet láttam az utóbbi hetekben, de a Kokszongi sirató pontosan a fent leírt hatással volt rám, lássuk, hogy érte ezt el!

A film címe egy kis magyarázatot igényel: Kokszong egy (kitalált) dél-koreai kisváros, a történet főszereplője a helyi rendőrség pocakos, bénácska tagja, aki a környékbeli gyilkossági ügyek felgöngyölítésén dolgozik. A sirató arra utal, hogy filmünk nem szolgál happy enddel, a túlélők számára talán a legkevésbé...

Adott tehát egy nagyszerű helyszín, egy sor furcsa és értelmetlen gyilkosság, amelynek elkövetői katatón állapotban, szinte földöntúli erőktől vezérelve mészárolták le a saját családjukat, mígnem ők is hátborzongató körülmények között végezték. Főszereplőnk az ösztöneit és a helyiek pletykáit követve egy, a hegyekben élő decens japán öregurat tesz meg elsőszámú gyanúsítottá. A cselekmény úgy bontakozik ki, ahogy horrorban csak nagyon ritkán szokott: már az első jelenetben ott van minden, amit az ügy megoldásához tudnunk kell, semmi rejtély, semmi homály - csakhogy nézőként nehéz hinni a szemünknek, főleg úgy, hogy az agyunk titokzatosságot vár. Így a főszereplővel együtt bontogatjuk a szálakat és az ügy még sürgetőbbé válik, amikor az ő családja lesz érintett.

Mint minden igazán jó pszichológiai horrort, a Kokszongi siratót is kétféleképpen lehet értelmezni: a film az ördög és az ember kapcsolatáról szól, arról, hogy a rossz hogyan kísért meg és pusztít el minden lelket, aki érintkezik vele. A mögöttes jelentést boncolgatva számomra a hit a legfontosabb tematika a filmben: hihetünk-e abban, amit nem látunk a két szemünkkel? És abban, amit a két szemünkkel látunk? Higgyünk-e a saját intuíciónknak, vagy  az ok-okozati összefüggések felfedezésével megmagyarázhatjuk a megmagyarázhatatlant?

A kokszongi sirató egy remekül megírt, jó ritmusú horror, amiben - félreértés ne essék - rengeteg vér folyik, sok az erőszak és végtelenül kétségbeejtő az emberi létezés, aminek az igazság keresése, a hit, az ösztönök és a gyász adják a kereteit.