semmi komoly

filmkritikák, miegymás

filmkritikák, miegymás

The Emperor's Naked Army Marches On

egy japán dokumentumfilm a háború feldolgozhatatlanságáról

2019. november 27. - miaulait

★★★★

Van egy top10 lista, amit a Cinefix állított össze. Ezen szerepel ez a doku, amit nagyon nehéz fellelni, mert egyrészt japán, másrészt 1987-es és egyébként magyarul meg sem jelent. Kár, mert nagyon értékes film és megmutatja, milyen ereje van annak a klasszikus kézikamerás-tényfeltáró jellegű dokumentumfilmezésnek, amit mostanában elvétve találni ebben az eredeti, nyers formájában.

mv5bmziwmdq4ntk3mv5bml5banbnxkftztcwotuxnde0mq_v1.jpg

Az Emperor's Naked Army Marches On nem egyszerű, nem nyújt könnyed szórakozást és inkább haladóknak való, én mégis minél több emberrel megnézetném. A film egy hatvanas éveiben járó férfit követ öt éven át, aki a második világháborban Új-Guinában harcolt. Ő Kenzo Okuzaki, akiről már nyitójelenetekből megtudjuk, hogy nem teljesen százas: a házát és az autóját Hirohito császárt gyalázó szövegekkel pingálta tele, szabadidejében pedig megafonnal terjeszti a nézeteit, miszerint a szabályok és a jog falakat emelnek az emberek közé, ehelyett az természeti rendben és a vallási erkölcsben kell hinnünk.

Okuzaki egyszemélyes hadseregként vonul végig Japánon, hogy felkeresse volt katonatársait és feletteseit és felgöngyölítsen egy bizarr ügyet az új-guineai háborús évekből. Két katonatársát egy hónappal a háború vége után ítélet nélkül kivégezte egy hattagú, vezetőkből álló osztag, de sem a holttestüket, sem az ítéletükről szóló dokumentumokat nem látta senki. Fel kell keresni a halálosztag tagjait és ki kell deríteni az igazságot, amit a történet szereplői majd' 40 évvel a háború után már jó mélyen eltemettek magukban. Mindenki más történetet mesél, de valami kimondhatatlan, elgondolhatatlan bűn nyomja a szereplők lelkét, ami végig szorongással tölti a film nézőjét. Miért hazudnak ezek a tiszteletreméltó öregurak? Miért sírnak kontrollálhatatlanul? Meglepő módon az igazság akkor kezd kibontakozni, amikor főszereplőnk ütlegelni kezdi őket, amire a kétórás játékidő alatt négyszer kerül sor: ezek a legőszintébb jelenetek, van egy olyan rész is, amibe valahogy a rendező is belekeveredik. Az öltönyös, hatvanas öregurak "harca" mégsem nevetséges, sőt, tökéletesen illeszkedik a film hangvételéhez és katalizálja az eseményeket. A súlyos titok végül kiderül, értelmet nyer Okuzaki dühe és volt feletteseivel szembeni agressziója, de érezzük, ez nem oldott meg semmit. A film végén hősünk ugyanolyan megtört és elkeseredett, mint a teljes igazság felgöngyölítése előtt. Elvégezte a feladatot, amit kiszabott magának: az isteni rend helyreállt, a holtak lelke megnyugodhat - az élőkére viszont sokszoros erővel nehezedik a múlt terhe. 

A filmben többször megkérdezik a vallatott tábornokok, miért fontos ezt filmen megörökíteni, hiszen ez a titok olyan förtelmes, hogy senkinek nem szabadna hallani róla. Erre válaszol az egyik kivégzett katona testvére, aki szerint a háború végeztével az emberek eltemették az igazságot és a következő generációk csak a pátoszt látják a harcban, ami nagyon veszélyes. Ezért kell beszélni róla, megismertetni a legnyomorúságosabb, legembertelenebb dolgokat, mert a háború valódi természete ez. A háború az emberi létezés legalacsonyabb fokára süllyeszti azt, aki megpróbálja túlélni. Úgy gondolom, ennek a filmnek ez az üzenete és ezért kell minél több embernek megnéznie.

A bejegyzés trackback címe:

https://eztcsakmagamnak.blog.hu/api/trackback/id/tr6615327082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása