★★★★
Van egy top10 lista, amit a Cinefix állított össze. Ezen szerepel ez a doku, amit nagyon nehéz fellelni, mert egyrészt japán, másrészt 1987-es és egyébként magyarul meg sem jelent. Kár, mert nagyon értékes film és megmutatja, milyen ereje van annak a klasszikus kézikamerás-tényfeltáró jellegű dokumentumfilmezésnek, amit mostanában elvétve találni ebben az eredeti, nyers formájában.
Az Emperor's Naked Army Marches On nem egyszerű, nem nyújt könnyed szórakozást és inkább haladóknak való, én mégis minél több emberrel megnézetném. A film egy hatvanas éveiben járó férfit követ öt éven át, aki a második világháborban Új-Guinában harcolt. Ő Kenzo Okuzaki, akiről már nyitójelenetekből megtudjuk, hogy nem teljesen százas: a házát és az autóját Hirohito császárt gyalázó szövegekkel pingálta tele, szabadidejében pedig megafonnal terjeszti a nézeteit, miszerint a szabályok és a jog falakat emelnek az emberek közé, ehelyett az természeti rendben és a vallási erkölcsben kell hinnünk.
Okuzaki egyszemélyes hadseregként vonul végig Japánon, hogy felkeresse volt katonatársait és feletteseit és felgöngyölítsen egy bizarr ügyet az új-guineai háborús évekből. Két katonatársát egy hónappal a háború vége után ítélet nélkül kivégezte egy hattagú, vezetőkből álló osztag, de sem a holttestüket, sem az ítéletükről szóló dokumentumokat nem látta senki. Fel kell keresni a halálosztag tagjait és ki kell deríteni az igazságot, amit a történet szereplői majd' 40 évvel a háború után már jó mélyen eltemettek magukban. Mindenki más történetet mesél, de valami kimondhatatlan, elgondolhatatlan bűn nyomja a szereplők lelkét, ami végig szorongással tölti a film nézőjét. Miért hazudnak ezek a tiszteletreméltó öregurak? Miért sírnak kontrollálhatatlanul? Meglepő módon az igazság akkor kezd kibontakozni, amikor főszereplőnk ütlegelni kezdi őket, amire a kétórás játékidő alatt négyszer kerül sor: ezek a legőszintébb jelenetek, van egy olyan rész is, amibe valahogy a rendező is belekeveredik. Az öltönyös, hatvanas öregurak "harca" mégsem nevetséges, sőt, tökéletesen illeszkedik a film hangvételéhez és katalizálja az eseményeket. A súlyos titok végül kiderül, értelmet nyer Okuzaki dühe és volt feletteseivel szembeni agressziója, de érezzük, ez nem oldott meg semmit. A film végén hősünk ugyanolyan megtört és elkeseredett, mint a teljes igazság felgöngyölítése előtt. Elvégezte a feladatot, amit kiszabott magának: az isteni rend helyreállt, a holtak lelke megnyugodhat - az élőkére viszont sokszoros erővel nehezedik a múlt terhe.
A filmben többször megkérdezik a vallatott tábornokok, miért fontos ezt filmen megörökíteni, hiszen ez a titok olyan förtelmes, hogy senkinek nem szabadna hallani róla. Erre válaszol az egyik kivégzett katona testvére, aki szerint a háború végeztével az emberek eltemették az igazságot és a következő generációk csak a pátoszt látják a harcban, ami nagyon veszélyes. Ezért kell beszélni róla, megismertetni a legnyomorúságosabb, legembertelenebb dolgokat, mert a háború valódi természete ez. A háború az emberi létezés legalacsonyabb fokára süllyeszti azt, aki megpróbálja túlélni. Úgy gondolom, ennek a filmnek ez az üzenete és ezért kell minél több embernek megnéznie.