A '80-as évek amerikai filmjeiből egy olyan világ rajzolódik ki, aminek az esztétikáját 2019-en járatják a csúcsra a minimalizmus, az elnyűtt pulcsik és a bumfordi sportcipők megszállottjai - az influenszerek.

★★

Az Aranyoskám 1982-ben készült, Magyarországon 1985-ben mutatták be. Az alaptörténet egy kifordított növekedéstörténet: főszereplőnk az örökké munka nélküli, de folyamatosan próbálkozó színész, Michael, aki pincérkedésből és tréningekből teremt magának megélhetést - nem is akármilyet, elnézve a többszobás New York-i albérletét... Hősünk remek színész, de reklámszerepekre sem hívják be évtizedek óta az akadékoskodó természete miatt, de épp ez a személyiségjegye hozza meg számára az áttörtést: női álruhában, egy kórházi szappanopera határozott szereplőjeként nemcsak a szerepét formálja át, a sorozat világát is átírja.

A film erőssége a szappanopera műfaj paródiája és egyben a benne lévő lehetőségek megmutatása. Michael karaktere azért sikeres, mert átírja a gyengécske dialógusokat és új konfliktusokat teremt a jeleneteiben: a nőcsábász főorvos csók helyett pofont kap, a bántalmazott feleséget pedig a bántalmazó elleni kiállásra buzdítja a friss karakter. Ahogy az a vígjátékokban lenni szokott, a recept beválik. A sorozat és Michael alteregója is népszerűsége csúcsán van, de főszereplőnk nem lehet önmaga, ezért leleplezi a titkot és feláldozza Tootsie és a saját karrierjét is. Végül mintha ugyanott végződne a film, ahol elkezdődött: egy munkanélküli színész bandukol New York utcáin - de a megtett út nyomot hagyott a világon és a személyiségében is. A szappanopera női karakterei erősebbek, a konfliktusok realisztikusabbak és azok az emberek, akik megismerték Tootsie-t kiegyensúlyozottabbak. 

A korszakhoz képest progresszívnek gondolom ezt a filmet, de semmiképpen nem több, mint aminek látszik: egy feelgood vígjáték, ami érint ugyan néhány izgalmas témakört (homoszexualitás, munkahelyi zaklatás, nem hagyományos családmodell), de többnyire csak megmutatja ezeket az akkori nézők számára már ismert dolgokat és viccel üti el az élüket. 

Az amerikai és a magyarországi nézőknek is ismerős lehetett az a fajta feminizmus, amit az Aranyoskám képvisel, mint ahogy még mindig ismerős az a macsó hozzáállás, ami a film egyes szereplőit jellemzi. Furcsa látni, hogy a '80-as években is a 2010-es évekhez hasonló szólamokkal próbálták megnyerni a női fogyasztókat és hogy annak ellenére, hogy már majdnem 40 éve a fősodorban (is) megjelennek egyenlőségpárti hangok, nem sok változott "nőügyek" terén. 

 És végezetül, a legendás Dustin Hoffman interjú, amiben arról mesél, hogyan értette meg a nők felé támasztott szépségideál agymosó hatását férfiként: